A világutazó kézzelfogható, mindennapos alapélménye a buddhista szamszára, a kezdet és vég nélküli világforgatag. Kívülállása miatt számára minden esemény bizonyos értelemben külső marad, s közvetlenül megmutatkozik a színes felszín és a változatos formák alatti lényegi üresség és esetlegesség. Élesebben kirajzolódnak az évtizedes sorsvonalak, s jobban megmutatkozik az időleges sikereket elkerülhetetlenül követő öregedés, szenvedés, betegség és halál. A világutazó helyi befolyásoktól, hosszú távú helyi érdekektől viszonylag mentesebb, függetlenebb tekintete élesebb s éberebb lesz a kishatókörű önzések, piti ügyek, lokális hatalmi és pénzügyi játszmák iránt, s ugyanúgy élesen, éberen felismeri a részvét, remény, nagylelkűség és segítés önzetlen ügynökeit is.
Utazás és leírás
Végül maga az utazás és az útleirás is ellentétben áll egymással. A világutazó ellazult és sodródik a kultúrák között. Él egy kultúrában, végzi napi munkáját s közben nyitva tartja tudatának azokat a mezőit is, amelyek zárva vannak az egykultúrájú őslakosok vagy a kétkultúrájú emigránsok számára. A világutazó folyamatosan érzékeli a kilépési lehetőségeket a munkán, magánéleten, személyes és szakmai kapcsolatokon keresztül. Minden pillanatban szembenéz a kibomló lehetőségek mezőjével. S ha az idő megérett, a megfelelő konstellációban aktiválja az egyik alternatívát, megvalósítja az egyik kilépési forgatókönyvet. Ez nem feltétlenül nehéz: eggyé vált az úttal, mint zen íjász a célponttal. Sorsa a kezében van, szabadsága a felismert szükségszerűség. Sodródik, elengedi magát, a véletlenek koincidenciáján keresztül karmája beteljesül. Realizálódik Schuster Lóránd igazsága, miszerint:
„maradsz, aki voltál, leszel, aki vagy”.
„Sodródni kell, sohase tudd, mi a cél.
Behunyt szemmel adni egy esélyt.
Célozni nem kell és nem is szabad.
Gondolkozz egész testtel, engedd el magad.
Egy mozdulat épp a megfelelő
Pillanatban: apró, de számottevő.
Célozni nem kell és nem is szabad.
Gondolkozz egész testtel, engedd el magad.”
(Müller Péter)
A reflexió zavarja a sodródást. Az írás akadályozza az utazást, pórázon tart, nem enged elszakadni és beolvadni a mindig változó mindennapi környezetbe. Hol mondat van, ott zsarnokság van.
A világutazó tudata tökéletesen üres, a gépet robotpilóta vezeti. A fizikai világ utazója saját tudata és tudatalattija rétegeiben utazik. Erről szól az útleírás.
(-)
Eddig együtt írtam az emigráns és a világutazó útleíró identitásáról. A kettő azonban különbözik is egymástól. Az emigráns beilleszkedik, leváltja bőrét, átváltozik, átalakul, belép az új kultúrába, tagja lesz annak – vagy megmarad kívülállónak. A világutazó beilleszkedik, leváltja bőrét, átváltozik, átalakul, belép az új kultúrába, tagja lesz annak – és megmarad kívülállónak. Az emigráns a két kultúra közti egyenesen foglal helyet, az egyik felől mozog a másikba (vagy kivételes esetekben, hazalátogatáskor, hazatelepüléskor vissza). A világutazó körbejár. Ha beilleszkedik és szervesül, akkor is tudja: előbb-utóbb újra útnak indul. Pár év múlva, amikor az emigráns végleg letelepszik, a világutazó odébbáll.
(-)
Az útleírás fő pszichológiai motivációja különbözik ezektől. Ez a köldökzsinór „otthonra”. Az anyanyelv monologikus használatának értékes lehetősége. Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek. Külföldön az ember hajlamos olyan hontársaival is barátkozni, akikkel otthon nem feltétlenül tenné. Komoly értékké válik az anyanyelvi társalgás, az árnyalt, a hazai elit- és tömegkultúrára tett, akár ironikus utalásokban gazdag kommunikáció lehetősége. Az anyanyelven írás hasonló funkcióval bír: az emlékekből szervesülő mélyebb identitás megőrzésének lehetősége. Az útleírásban anyanyelven emésztjük meg a másik kultúrában szerzett tapasztalatokat, végülis a másik ország kultúráját. Ráhúzzuk a nyelv vizes lepedőjét, kibeszéljük.
(-)
A „valamilyen szemmel nézni egy másik kultúrát” kifejezés tehát nem tudatos összehasonlításokat, könnyen verbalizálható felületi megjegyzéseket takar egy változatlan belső központ feltételezésével. A világutazó identitásának mélyrétegei is átalakulnak: bár anyanyelve csak egy marad, szemléletét, személyiségét, nyelvhasználatát azonban mélyen átalakítják az utazással töltött évek.
Ha valaki tudja, honnan származik a fenti szöveg, kérem írja meg nekem.