Taigen Shodo Harada Roshi: Introduction to zen practice

Én-böjt

Hazatérni és csendben ülni

A zazen (ülőmeditáció) olyan mintha cseppenként töltenénk meg vízzel egy poharat - egy adott ponton az egész túlcsordul. A zazen: imádság. 

Van egy csepp irónia abban, hogy felnőtt életemben akkor sikerült először tiszta szívvel, magyarul, keresztény katolikusként imádkoznom, még ha végső kilátástalanságban is, lassan ízlelgetve a Miatyánk szavait és értelmét, amikor pár hete Budapest felé vonatoztam, hogy majd onnan az Egy Csepp Szangha 7 tagjával tovább autózzak egy németországi zen kolostorba, ahol egy japán zen mester vezetésével veszünk majd részt egy elvonuláson. Ahogy az is nagy kerülő volt, kb. 10 évvel ezelőtt, amikor Jézust végül Buddhán keresztül, általa sikerült megértenem, elfogadnom, megszeretnem. A tavaly nyári nagyváradi zen elvonulásnak is szerves része volt egy vasárnap reggeli mise. Csupa-csupa keresztény hab a buddhista tortán, mondhatnám viccesen, ha nem lenne komoly a dolog.

Hokuozan Sogenji zen kolostor

Nagyszessin (egyhetes intenzív meditációs elvonulás) Shodo Harada Roshi japán zen mester vezetésével. Több mint 70 ember, számban kicsit több férfi mint nő, mind elkötelezett zen gyakorlók. A japán kolostorban eltöltött hosszabb gyakorló periódusokra az ilyen egyhetes elvonulások készítenek elő (engem is, remélem). A helyszín: Hokuozan Sogenji zen kolostor, Észak-Németország. 

Silentium. Egy hétig csendben, (szinte) teljesen beszéd nélkül. A szessin hangtájának nagy részét így a közös csend alkotja. Számomra, aki már sok éve elsősorban a hangokon keresztül érzékelem-értelmezem a világot (a csend és a zaj végletei között nagyokat mozdulva), a (külső és belső) csendnek ilyen tipusú intenzív gyakorlása egy kis közösségben maga az isteni kegyelem legszemélyesebb megnyilatkozása. Talán ezért is van, hogy minden elvonuláson ugyanaz a meghitt érzés kerít hatalmába: otthon vagyok. Ez az igazi otthonom. A senki földje. Innen indulok útra minden egyes alkalommal (pl. haza a családomhoz, vissza a mindennapjaimba), és nem fordítva. Bár még sosem találkoztunk, ezekkel az emberekkel nem először hozott össze így a sors. A mesterhez pedig minden alkalommal mindannyian visszatérünk.

István nagyon megilletődve beszélt mesteréről a legutóbbi egynapos kolozsvári zen elvonuláson, kicsit csodálkoztam is rajta. Aztán később rácsodálkoztam magamra is, amikor az egyhetes németországi elvonulás után hazaérkezve hasonló meghatódást észleltem saját hangomban is, miközben Edónak meséltem róla. Nincs kétség, most már bennem is lüktet valami az ő szív-energiájából. Isten engem úgy segéljen, hogy ez a kis láng sokáig égjen, és erősödjön, hogy sokaknak jusson belőle. Shodo Harada Roshi egy igazi japán zen mester, a szó legnemesebb értelmében, aki a zen buddhizmust realizálja, éli és tanítja-továbbítja. Mondhatni átmenekíti, ha a jelen idők állását nézzük. Az alábbi komolyabb gondolatok nagy része tőle származik, kicsit összebogzódva néhány sajátommal, jegyzeteimben.

Tiszta szemlélet

A dolgok elemzése nem egyenlő a dolgok közvetlen megtapasztalásával, sőt - míg az előbbi a dualisztikus elme funkciója, ez utóbbira az jellemző, hogy a belső és a külső, az objektív és a szubjektív egybeolvad. Ha csak egy másodpercre is megtapasztalod ezt az egységet, az örökre nyomot hagy benned - mint egy pecsét. A tudat eredő tisztaságára vonatkozó ilyen emlékeink később komoly mozgatóerővé válhatnak az utunkon - pl. az ilyen intenzív elvonulások után. Ebből az egységélményből derű és (rá)csodálkozás fakad. Ezek a tudat eredeti tisztaságához tartoznak, és ide kell eljutnunk, túl minden konceptualizáláson. Minden konceptualizálás előttre, még mielőtt az megtörténne, így életenergiánk közvetlenül megnyilvánulhat. Ami pedig maga Isten megnyivánulása. Testünk, érzékszerveink, gondolkodásunk mind eszközök a tudatosság elérésében -  de "ki" az, aki használja őket? Lélekzetünk és a koanok is mind eszközök - de "ki" az, aki használja őket? 

A nyári gyakorló-lugas

Elsőre zavarbaejtő megtapasztalni, ahogy a legnagyobb "idióták" is teljesen "normálissá" válnak, ha "normális" helyzetbe vannak hozva. Ez az egyik szociális vetülete egy ilyen elvonulásnak. Bepillantást nyerni abba, hogy a (közös) csend milyen csodákra képes.

Ha az eredő tiszta tudatunkon keresztül látunk-hallunk, ugyanazt és ugyanúgy látjuk-halljuk, amit és ahogy maga a Buddha is látott-hallott. 



Semmilyen múltbéli tapasztalat maradékát nem teszem hozzá a jelen tapasztalatomhoz. Ez persze nagyon nehéz - pl. jó lenni valakihez, aki "nem volt túl jó" veled. De ha mégis sikerül jó lenni hozzá: a szeretet szabadon áramlik, s ezáltal életem energiája is. Illetve: a kettő ugyanaz. Vallás azt jelenti, hogy olyan nagy szívet növesztesz magadnak, amibe az egész világ belefér. 

Belépés cipő és egó nélkül

"Ne keresd a bölcsességet kívül! Ne keresd a békét kívül!" Csakis a tiszta, megtisztított tudat segíthet rajtunk. Gyakorolj kitartóan, és az egyszerű, tiszta tudat magától megjelenik. Let mind be mind. Let breathing be breathing. Stay with each breath. A gondolatokat sem elnyomni, sem figyelmen kívül hagyni. Halálunkkor ugyanúgy el kell majd mindent engednünk, mint zazen közben. Ahogy a fület nem kell megtanítani arra, hogy halljon, vagy a szemet nem kell megtanítani arra, hogy lásson - ugyanúgy a tudatot sem kell megtanítani arra, hogy tudjon. 

Az érzelmek (pl. szeretem a gyerekemet) alatt találjuk a mély érzelmeket (pl. mindenki a gyerekem). Ez egy nagyon komoly én-böjt. Nem lé-, nem alma, hanem én-böjt. Az énünket, az egónkat tesszük félre, egy teljes röpke hétre. (Aztán a japán kolostorban hónapokra, szerencsés esetben néhány évre.) És nagyon tisztán meglátszik végül, hogy mi az, ami tiszta és nyitott szívű embereket faraghat a gyerekekből, az iskola vagy a zazen. This is a conceptual society. Mindent el kell engedni, amit az "iskolában" tanultunk. Ezért gyakorolunk - mert valahol lecseréltük az eredő tiszta tudatunkat a koncepció-tudatra, és most kérjük vissza. A zazen "iskolája" a nem-koncepció iskolája. A mozdulatlan és kifogyhatatlan forrás iskolája. A csend forrása. 

A zazen nem egy különleges tevékenység, és nem válunk általa különlegessé. It's OK to be ordinary. Nem kívül keressük a tisztaságot, hanem az elengedés gyakorlásával tisztulunk, válunk tisztává. Amikor látsz, láss. Ha hallasz, hallj. Zazen: no abstraction anywhere. Ne tégy hozzá semmit. Ez az alap. A nyolcrétű ösvényen az első lépés: a tiszta szemlélet, a tiszta látás. Nincs jó és nincs rossz. Függőséget szító adalékanyagok nélkül. Akinek tiszta a látása, mindent tisztának lát. (És akkor, akinek tiszta a hallása, minden hangot tisztának hall? - Na ez életem eddigi legnehezebb feladata. Ha már a zajszennyezés nemcsak az én, hanem a te életedben is nyakig benne van.) 

Mint egy tükör. Mindent csak visszatükrözünk. Semmiféle absztrakcióra nincs szükség. Vagy mint egy folyó, amelyik megállás nélkül áramlik. Tudatunk állandóan szédeleg a múlt és a jövő között, de vannak helyzetek, amikor minden kiélesedik. A zen az, amikor mindig minden éles. Erre az éles minőségre ahhoz is szükségünk van, hogy enyhítsünk a sok szenvedésen a világban - nem elég a szép mű. Ha tudatunk ide-oda ugrál, nincs, hogy összegyűljön, összesűrűsödjön az erőnk. Ha pedig összesűrűsödik egy pontba, olyan éles, mint az elektromosság. Ezt az éles energiát aztán minden helyzetben ki tudjuk fejezni. És ennek igazából akkor vesszük majd hasznát, amikor hazatérünk (az elvonulásról). 

Jelen és tisztának lenni. A világot élesen és közvetlen módon érzékelni. Mindennel kapcsolatban lenni. 

Oltárok (balra: Hokuozan kolostor, jobbra: Budapesti zendó)

Minden pillanatban teljesen megbízhatsz a saját tapasztalatodban, és a tapasztalatod bölcsességében. Nincs mit hozzátenni. Egó nélkül haladni, tevékenykedni a világban. Így vagyunk Isten. Így vagyunk maga a Buddha.  

“A zen nem vallás. Sem külön üdv-tanítása, sem dogmatikája, sem eszkatológiája nincs, és szentkönyvre sem nagyon hivatkozik. A zen nem filozófiai iskola, mert nem teória, sőt a súly éppen az életrendre esik. A zen nem szekta, vagyis nem leszűkült vallás, mert amit tanít az éppen a minél tágasabb és minél szabadabb.” Hamvas Béla

Együttérzés és elengedés még akkor is, ha véletlenül éppen aznap dícséred meg a tenzó (zen főszakács) főztjét ebéd után, amikor pont nem ő főzött, hanem az egyik kukta. 

Tenzók álma

Nem szállhatunk harcba a saját tudatunkkal (pl. ha sok gondolatunk van) - ahogy egy gyereket sem lehet agresszív módon megnyugtatni. De mi történik, amikor az anya gyöngéden magához öleli?

Visszatérés az egyszerűséghez

Minden pillanatban csillagok ezrei születnek és halnak meg - akárcsak a gondolatok. Minden gondolat egy kinyíló lótuszvirág, közepében egy Buddhával. Ha egy virágot nézek, én magam vagyok a virág. Nem én nézem a virágot.  

Mahajána

Minden válasz ott van belül. És minél többet gyakorolunk, annál inkább vágyunk az egyszerű életre. De, mielőtt az új virág kifejlődne, erős gyökereket kell eresztenie. Eleinte nehéz, de végül még a legzavarodottabb tudat is megnyugszik. Minden erőnket egyetlen pontba koncentráljuk. A fény te magad légy. A menedék te magad légy. A csend te magad légy. A változás te magad légy.

A japán kalligráfia mestere

A (japán) zen nemcsak annak gyakorlata, ami halhatatlan és mozdíthatatlan, de a gesztusok és az előzékenység kultúrája is, s mint ilyen mindig kilógott a átlagtörténetből - de érdemes pontosítani, hogy "amivel a zenközösség szemben áll, az nem a történet, hanem az utópia" (Hamvas). Ezt meg kell érteni. Különben nincs, hogy túllépj önmagad azon határán, amivel megakadályozod magad, hogy teljesen szabad légy. Különben nincs, hogy a gyomroddal is megértsd miért a szútrázás, a testtartás, a mezítláb, a forma, a hierarchia, a sok szabály, és még sok minden más, ami az európai átlagembert elsőre elriasztja egy zen "helyzetből".

Oryoki - pont elég

A múltkori nagyon hosszú versem egyfajta folytatásaként a szessin első napján rögtön felbukkant egy új, ezúttal rövidebb vers:

There's only one real weapon
Against noise
And that is true silence
Which is not a weapon at all
It's Mahakashyapa's smile
It's the flower
The hand that holds the flower
The smile noticing the smile
The meeting of those two minds
Into one
One by one

Ismétlődő párbeszéd, mióta hazajöttem:

- Na, és megvilágosodtál?
- Nem, de világosodtam. 

[-]

Köszönet mindezért Szaladják Taikyo Istvánnak, Halász Tokusho Attilának és a pesti Egy Csepp Zen szanghának!

© Sütő Zsolt, 2014

Zen meditáció Kolozsváron

Practică zen la Posticum (Oradea)

Experimentarea nenăscutului şi necreatului.

Sunt multe căi, zen este una din ele. Nu se poate nega faptul că nu este pentru oricine - cum suntem persoane diferite, cu trăsături diferite, tot aşa putem ajunge în moduri diferite la starea de încetare a neliniştii şi la obţinerea răspunsului la întrebări – iar zen este unul din acestea.

Acest răspuns trebuie căutat şi găsit de fiecare în parte. Nu există altă posibilitate. În aflarea răspunsului ne este de ajutor un exerciţiu numit zazen. Zazen înseamnă meditaţe în poziţia şezând, în timp ce ne observăm respiraţia.

Deci pilonul zen este exerciţiul însuşi, adică zazen. Nu este de ajuns să citim, să ne „îmbogăţim” cu noi şi noi informaţii. Nu este de ajuns doar să ne gândim. Cum spune zen: „Deşi spunem foc, nu ne ardem gura!” Nu este de ajuns să vorbim doar. Trebuie să practicăm. Doar aşa putem să oprim neliniştea, haosul, iar răspunsurile tot în timpul practicii se nasc, ca urmare a efortului depus de fiecare în parte, iar acest răspuns – şi doar pentru faptul că este personal – nu se poate găsi nici în cărţi, nici altundeva, ci doar în practicantul însuşi. Însă răspunsurile nu se pot forţa, acestea apar ca urmare a întrebărilor arzătoare. Zazen, adică exerciţiul doar creează premisele pentru ca răspunsul să poată să apară, aşa cum un grădinar sădeşte sămânţa, udă planta, o îngrijeşte şi o protejează, dar momentul în care apare floarea nu este rezultatul voinţei lui, doar se întâmplă.

Zen în sine se leagă de budism, dar oricine o poate practica. Practicantul zen nu trebuie să creadă în Buddha. Conform concepţiei zen Buddha este o persoană care a arătat o cale practică spre a putea desfiinţa neliniştea şi de a putea pătrunde până la rădăcinile cele mai adânci, spre a afla cine suntem cu adevărat. În realitate. Care este esenţa fiinţei noastre.

Calea zen nu este exclusivă, este deschisă în faţa oricui, oricine o poate practica. Nu contează de unde a venit practicantul şi ce concepţii are. Zen este calea libertăţii interioare. Esenţa practicii este tocmai să depăşim concepţiile personale, punctele de vedere învăţate, auzite şi forţat însuşite ajungând la acea bază care ne este comună tuturor. E important de menţionat că prin zen nu numai că nu ne pierdem unicitatea, topindu-ne în ceva nenumit ci tocmai că aflăm cine suntem cu adevărat, găsindu-ne rădăcinile comune.

Maestrul exterior este cel care ne ajută în calea spre desfiinţarea neliniştii şi în căutarea răspunsurilor, el aproape exclusiv face remarci practice privitoare la meditaţie. Scopul maestrului nu este să ne croiască conform propriului chip, scopul lui este să elibereze practicantul zen de greutăţile fără rost. Dar această eliberare poate avea loc exclusiv pe calea practicii, prin participarea activă a celui care practică zen. De asta oferă maestrul ajutor doar în ceea ce priveşte meditaţia. Totul depinde de practicant. Dacă cere sfaturi sau nu, cât efort depune – sau nu. Principiul de bază al zen: „Experimentaţi voi înşivă!”

Pilonul zen este exerciţiul în sine, zazen. Nu este de ajuns să vorbim doar. Cuvântul nu este însuşi focul. Trebuie acţionat! Trebuie începută practica. Zen este calea acelora care vor să desfiinţeze în ei înşişi neliniştea şi haosul, care sunt gata să termine cu vorbăria şi cu răspunsurile gata făcute şi să înceapă să le caute ei înşişi. Este drumul acelora care au curajul să întrebe.

Deci calea zen, ca de altfel orice altceva, unde dorim să avem rezultate, necesită perseverenţă şi hărnicie. În schimb nu se poate nega, tocmai datorită naturii sale, că are o puternică forţă transformatoare. Prin practica zazen se schimbă personalitatea. În furnalul zazen arde tot ce este de prisos, se evaporă zgura. Omul devine curat şi transparent, adăugându-se la asta forţa creatoare care face faţă oricărei situaţii. Şi conştiinţa devine deschisă şi curată, lipsită de greutăţi de orice fel. Desigur, asta nu înseamnă că practicantul zen va fi lipsit de responsabilitate, ci tocmai invers. Înseamnă că face tot ce trebuie cu uşurinţă, fără grijă şi frică şi nu face ceea ce nu trebuie să facă. Practicantul zen devine simplu şi înţelept. Dar asta este doar ceva colateral. Practica zen nu promite nimic. Dar ceva se schimbă chiar şi aşa. Totul depinde de practicant. De grădinar, să creeze condiţiile pentru ca să apară florile.

Despre Zen

„Zen nu este o religie. Nu are nici învăţătură proprie despre mântuire, nici dogmatică, nici escatologie şi nu se prea referă la vreo carte sfântă. Zen nu este o şcoală filozofică, pentru că nu este o teorie, dimpotrivă, accentul cade tocmai pe practica de zi cu zi. Zen nu este o sectă, adică o religie restrânsă, pentru că învaţă tocmai despre ceea ce este mai larg şi mai liber.” Hamvas Béla

„Nu conving pe nimeni şi nu desfătuiesc, doar arăt ce trebuie făcut.”

Szabhadanam dhammadanam dzsanati – Dintre toate valorile existenţei învăţătura este cea mai de preţ.

Experimentarea directă a nenăscutului şi necreatului.

Zen este un drum. Un drum prin care ne eliberăm de haosul gândurilor, de nelinişte, de zgomotul de fond continuu şi neliniştitor care ne împovărează conştiinţa, un drum prin care putem ajunge la rădăcinile cele mai adânci, ca să aflăm cine suntem cu adevărat, de unde venim, încotro ne îndreptăm. Prin practica zen, liniştindu-ne conştiinţa, desfiinţând gândurile haotice primim răspuns la acestea, chiar dacă acest răspuns este o experienţă ce nu poate fi descrisă prin cuvinte.

Sunt multe căi, zen este una din ele. Nu se poate nega faptul că nu este pentru oricine - cum suntem persoane diferite, cu trăsături diferite, tot aşa putem ajunge în moduri diferite la starea de încetare a neliniştii şi la obţinerea răspunsului la întrebări – iar zen este unul din acestea.

Acest răspuns trebuie căutat şi găsit de fiecare în parte. Nu există altă posibilitate. În aflarea răspunsului ne este de ajutor un exerciţiu numit zazen. Zazen înseamnă meditaţie în poziţia şezând, în timp ce ne observăm respiraţia.

Deci pilonul zen este exerciţiul însuşi, adică zazen. Nu este de ajuns să citim, să ne „îmbogăţim” cu noi şi noi informaţii. Nu este de ajuns doar să ne gândim. Cum spune zen: „Chiar dacă spunem foc, nu ne ardem gura!” Nu este de ajuns să vorbim doar. Trebuie să practicăm. Doar aşa putem să oprim neliniştea, haosul, iar răspunsurile tot în timpul practicii se nasc, ca urmare a efortului depus de fiecare în parte, fiindcă acest răspuns – şi doar pentru faptul că este personal – nu se poate găsi nici în cărţi, nici altundeva, ci doar în practicantul însuşi. Însă răspunsurile nu se pot forţa, acestea apar ca urmare a întrebărilor arzătoare. Zazen, adică exerciţiul doar creează premisele pentru ca răspunsul să poată să apară, aşa cum un grădinar sădeşte sămânţa, udă planta, o îngrijeşte şi o protejează, dar momentul în care apare floarea nu este rezultatul voinţei lui, doar se întâmplă.

Zen în sine se leagă de budism, dar oricine îl poate practica. Practicantul zen nu trebuie să creadă în Buddha. Conform concepţiei zen Buddha este o persoană care a arătat o cale practică spre a putea desfiinţa neliniştea şi de a putea pătrunde până la rădăcinile cele mai adânci, spre a afla cine suntem cu adevărat. În realitate. Care este esenţa fiinţei noastre.

Calea zen nu este exclusivă, este deschisă oricui, oricine o poate practica. Nu contează de unde a venit practicantul şi ce concepţii are. Zen este calea libertăţii interioare. Esenţa practicii este tocmai să depăşim concepţiile personale, punctele de vedere învăţate, auzite şi forţat însuşite ajungând la acea bază care ne este comună tuturor. E important de menţionat că prin zen nu numai că nu ne pierdem unicitatea, topindu-ne în ceva nenumit ci tocmai că aflăm cine suntem cu adevărat, găsindu-ne rădăcinile comune.

Maestrul exterior este cel care ne ajută în calea spre desfiinţarea neliniştii şi în căutarea răspunsurilor, el aproape exclusiv face remarci practice privitoare la meditaţie. Scopul maestrului nu este să ne croiască conform propriului chip, scopul lui este să elibereze practicantul zen de greutăţile fără rost. Dar această eliberare poate avea loc exclusiv pe calea practicii, prin participarea activă a celui care practică zen. De asta oferă maestrul ajutor doar în ceea ce priveşte meditaţia. Totul depinde de practicant. Dacă cere sfaturi sau nu, dacă depune efort sau nu. Principiul de bază al zen: „Experimentaţi voi înşivă!”

Pilonul zen este exerciţiul în sine, zazen. Nu este de ajuns să vorbim doar. Cuvântul nu este însuşi focul. Trebuie acţionat! Trebuie începută practica. Zen este calea acelora care vor să desfiinţeze în ei înşişi neliniştea şi haosul, care sunt gata să termine cu vorbăria şi cu răspunsurile gata făcute şi să înceapă să le caute ei înşişi. Este drumul acelora care au curajul să întrebe.

Deci calea zen, ca de altfel orice altceva, unde dorim să avem rezultate, necesită perseverenţă şi hărnicie.

În schimb nu se poate nega, tocmai datorită naturii sale, că are o puternică forţă transformatoare. Prin practica zazen se schimbă personalitatea. În furnalul zazen arde tot ce este de prisos, se evaporă zgura. Omul devine curat şi transparent, adăugându-se la asta forţa creatoare care face faţă oricărei situaţii. Şi conştiinţa devine deschisă şi curată, lipsită de greutăţi de orice fel. Desigur, asta nu înseamnă că practicantul zen va fi lipsit de responsabilitate, ci tocmai invers. Înseamnă că face tot ce trebuie cu uşurinţă, fără grijă şi frică şi nu face ceea ce nu trebuie să facă. Practicantul zen devine simplu şi înţelept. Dar asta este doar ceva colateral. Practica zen nu promite nimic. Dar ceva se schimbă chiar şi aşa. Totul depinde de practicant. De grădinar, dacă a creat condiţiile pentru ca înflorirea să se producă.

Onedropzendo

Membrii fondatori ai Onedropzendo, care practicau zen de 1-2 ani s-au întâlnit prima oară cu Shodo Harada Roshi la un sesshin (retragere) organizat în Ungaria, la Dobogókő. Chiar la cumpăna dintre milenii, în anul 2000 fondatorii, care fără excepţie au petrecut deja perioade mai scurte sau mai lungi la mănăstirea Sogenji din Japonia, al cărui abate este maestrul zen Shodo Harada, au luat decizia să preia tradiţia şcolii japoneze Rinzai şi să se alăture liniei lui Shodo Harada Roshi, socotindu-l maestru. Atunci a luat fiinţă grupul din Ungaria.

Onedropzendo deci este parte a liniei Rinzai, ceea ce înseamnă că foloseşte şi aşa-numitele koanuri. Koanul este o întrebare, respectiv o întrebare-răspuns care n-are o rezolvare raţională, dar are răspuns intuitiv. (ex.: Arată-mi acum şi aici cum a fost faţa ta înainte ca tatăl şi mama ta să se nască!”)
Conform tradiţiei, pe această linie doar Roshi poate da koanuri şi el este cel care verifică aceste răspunsuri intuitive în cadrul discuţiilor purtate personal, aşa numitele sanzen. Cu aceste ocazii se evaluează şi cât de adâncit este discipolul, respectiv se oferă ajutor de către Roshi. Acest ajutor poate fi şi un koan. Învăţătura lui Roshi este complet personală, totuşi în general dă koan doar după ce s-a ajuns la o anumită stare de adâncire, şi nici atunci nu este sigur. (Se poate întâmpla ca discipolul să nu primească niciodată un koan, după cum poate să-l primească şi foarte repede. Aceste două situaţii însă nu înseamnă neapărat că este vreo deosebire semnificativă în starea de adâncire a unuia, respectiv a celuilalt.)

În 2012, conducătorul Onedropzendo din Ungaria a primit invitaţie la Posticum, să conducă regulat practica zen, respectiv să fie liderul activităţilor spirituale din casă. Ca urmare în iulie 2012 a pornit practica zen în Posticum, formându-se totodată şi un grup din Ardeal, respectiv din România. Posticum dă loc grupului şi practicii spirituale integrate în spiritualitatea şi orientarea sa.

Maeştrii

Taigen Shodo Harada Roshi
Moştenitorul în dharma al lui Yamada Mumon Roshi, unul din cei mai de seamă maeştrii ai şcolii rinzai. Harada Roshi a început practica spirituală la douăzeci şi doi de ani, în 1962, când a intrat în mănăstirea Shokofu-ji. În 1982 a primit transmiterea învăţăturii (dharma) şi totodată permisiunea de a învăţa pe alţii. Harada Roshi actualmente este abatele mănăstirii Sogen-ji din Japonia. Discipolii lui au înfiinţat comunităţile One Drop din lumea întreagă, care se află în legătură permanentă cu mănăstirea Sogen-ji. Practicanţii din aceste comunităţi călătoresc cu regularitate în Japonia, pentru a-şi adânci mai mult cunoştinţele şi experienţele.

Szaladják István, "Taikyo"

Regizor şi operator de film, iniţial s-a pregătit pentru a deveni artist fotograf, a terminat Institutul de Artă Teatrală şi Cinematografică din Ungaria în 1993, la secţia operator film artistic. Printre altele a fost regizorul filmului scurt Pasărea de aur (Aranymadár), după care peste câţiva ani a urmat filmul de lung metraj Eliberatorul de păsări, nor, vânt (Madárszabadító, felhő, szél). Pe Hamvas Béla îl consideră primul său maestru. Ca urmare a învăţăturilor lui a început să-şi caute propriul drum, cunoştinţele spirituale fiind completate de înscrisuri sfinte, respectiv de tradiţionaliştii precum René Gueneon, Julius Evola, Ananda Coomaraswami. În 1990 s-a întors către învăţăturile lui Buddha, luând refugiu în 1993, la Bodhgaya. S-a întâlnit cu zen prin artă, devenind din 1998 discipolul lui Shodo Harada Roshi.

În 2000, respectiv în 2011 participă la retrageri în mănăstirea Sogenji din Japonia, sub îndrumarea lui Harada Roshi, în 2001 încheie legământ şi Roshi îl acceptă şi în mod oficial ca discipol, oferindu-i numele Taikyo. Acum conduce comunităţile Onedrop din Ungaria şi România.

Sursa: Posticum.ro

Zazen.hu 

Zen meditáció a Posticumban (Nagyvárad)

A nem született, nem teremtetett közvetlen tapasztalása

Sok út van, a zen ezek közül az egyik. Nem tagadható, hogy nem mindenkinek való, mint ahogy különböző személyek vagyunk, különböző tulajdonságokkal, így és eképpen különbözőképpen juthatunk el a nyugtalanság megszűntetéséhez, és ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához, – és a zen ezek közül az egyik.

Ezt a választ, amelyet mindenkinek magának kell megkeresnie, és megtalálnia. Nincs más lehetőség. Ennek a válasznak a megtalálásához egy gyakorlat segít, amelynek neve zazen. A zazen ülő meditációt jelent, amely során a lélegzetünkre figyelünk.

Tehát a zen pillére maga a gyakorlat, a zazen. Nem elég olvasni, nem elég újabb és újabb információval “gazdagodni”. Nem elég csak gondolkodni. Ahogy a zen mondja, “Bár tüzet mondunk, mégsem égetjük meg a szánkat!” Nem elég csak beszélni. Tenni kell, gyakorolni. Csak így szűntethető meg a nyugtalanság, a zűrzavar, és a válaszok is a gyakorlat által születnek meg, mindenki saját erőfeszítésének a következtében, és ez a válasz, – már csak azért sem, mert személyre szabott – , nem található meg sem a könyvekben, sem másutt, csak az emberben, a gyakorlóban önmagában. A válaszokat azonban kikényszeríteni nem lehet, azok az égő kérdések nyomán bukkannak fel. A zazen, a gyakorlat maga csak előkészíti azt, hogy a válaszok, a válasz felbukkanhasson, megjelenhessen, mint ahogy egy kertész elülteti a magot, öntözi a növényt, óvja nevelgeti, de hogy mikor virágzik ki az már nem az ő akaratának az eredménye, az megtörténik.
A zen maga a buddhizmushoz kötődik, de bárki gyakorolhatja a zazent. A zen gyakorlójának nem kell hinnie Buddhában. A zen felfogása szerint Buddha egy személy, aki megmutatott egy gyakorlati utat ahhoz, hogyan tudjuk megszűntetni a nyugtalanságot és hogyan tudunk lehatolni legvégső gyökereinkig, hogy megtudjuk, kik is vagyunk valójában. Valójában. Mi a létünk, gyökere.
A zen útja nem kizáró, mindenki előtt nyitva áll, a zazent bárki gyakorolhatja. Nem számít az, hogy a gyakorló honnan jött, és milyen nézeteket vall. A zen a belső szabadság útja. A gyakorlás lényege éppen az, hogy túljussunk a személyes nézeteken, túljutva minden tanult, hallott és ránk kényszerített elképzelésen és nézeten, és eljussunk ahhoz az alaphoz, amely mindannyiunkban közös. Fontos megjegyezni, hogy a zen által, nem hogy elveszítenénk egyediségünket, beleolvadva valami megnevezhetetlenbe, éppenhogy megtaláljuk azt, akik valójában vagyunk, és megtaláljuk közös gyökereinket.

A nyugtalanság megszüntetésében és a válasz keresésében segít a külső mester, aki szinte kizárólag gyakorlati megjegyzéseket tesz a meditáció mikéntjére vonatkozólag. A mester célja nem az, hogy a saját képére szabjon, a mester célja az, hogy megszabadítsa a zen gyakorlóját a felesleges terhektől. De ez a megszabadulás kizárólag a gyakorlás útján lehetséges, a zent gyakorló aktív részvétele által. Ezért ad a mester kizárólag a meditációra vonatkozó segítséget. Azonban a zen gyakorlójától függ minden. Az, hogy kér-e tanácsot vagy nem, milyen erőfeszítést tesz, vagy nem. A zen alapelve: “Tapasztaljátok meg magatok!”

A zen pillére maga a gyakorlat, a zazen. Nem elég csak beszélni. A szó nem maga a tűz. Tenni kell! Elkezdeni a gyakorlást. A zen azoknak az útja,akik fel akarják számolni magukban a nyugtalanságot és a zűrzavart, akik készek arra, hogy ne csak beszéljenek, és megelégedjenek a kész válaszokkal, hanem maguk keressék meg azokat. Azoknak az útja, akik mernek kérdezni.

Tehát a zen útja, mint minden más, ahol eredményt akarunk elérni kitartást, és szorgalmat igényel. Nem tagadható azonban, épp a jellegéből kifolyólag, hogy erős átformáló ereje van. A zazen gyakorlása által a jellem változik meg. A zazen kohójában elég a felesleg, elpárolog a salak. A személy tisztává és áttetszővé válik, ehhez járul az a teremtő erő, amely minden helyzetben feltalálja magát. A tudat is világos és tiszta lesz, mentes a nehézségektől, terhektől. Nincs többé aggodalom a jövő és múlt miatt. Ez persze nem azt jelenti, hogy a zen gyakorlója felelőtlen lesz, éppen az ellenkezőjét. Annyit jelent, hogy hogy aggodalom és félelem nélkül, könnyedén teszi meg mindazt, amit meg kell tennie, és nem teszi meg azt, amit ne kell megtennie. A zen gyakorlója egyszerűvé és bölccsé válik. De ez a zazen gyakorlásának csak a hozadéka. A zen gyakorlása nem ígér semmit. De valami változik enélkül az ígéret nélkül is. Minden magától a gyakorlótól függ. A kertésztől, hogy a lehetőséget megteremtette-e a virágzásra.

A Zenről

“A zen nem vallás. Sem külön üdv-tanítása, sem dogmatikája, sem eszkatológiája nincs,és szentkönyvre sem nagyon hivatkozik.A zen nem filozófiai iskola, mert nem teória,sőt a súly éppen az életrendre esik.A zen nem szekta, vagyis nem leszűkült vallás,mert amit tanít az éppen a minéltágasabb és minél szabadabb.” Hamvas Béla

„Nem beszélek rá senkit, és nem beszélek le senkit, csak megmutatom, hogy mit kell tenni.” Szabhadanam dhammadanam dzsanati – a lét minden java közül a legfőbb a tanítás java.

A nem született, nem teremtetett közvetlen tapasztalása

A zen egy út. Egy út, amelyen keresztül megszabadulunk gondolataink zűrzavarától, a nyugatlanságtól, a folyamatos és nyugtalanító zsongástól, ami a tudatunkat terheli, egy út, amelyen keresztül eljuthatunk legmélyebb gyökereinkig, odáig, hogy megtudjuk, kik is vagyunk valójában, honnan jöttünk, hová megyünk.A zen gyakorlata során, tudatunk lecsendesítésén keresztül, a zűrzavaros gondolatok megszűnésével választ kapunk a ezekre a kérdésekre, jóllehet ez olyan tapasztalati válasz, amely nem foglalható szavakba.

Sok út van, a zen ezek közül az egyik. Nem tagadható, hogy nem mindenkinek való, mint ahogy különböző személyek vagyunk, különböző tulajdonságokkal, így és eképpen különbözőképpen juthatunk el a nyugtalanság megszűntetéséhez, és ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához, – és a zen ezek közül az egyik.

Ezt a választ, amelyet mindenkinek magának kell megkeresnie, és megtalálnia. Nincs más lehetőség. Ennek a válasznak a megtalálásához egy gyakorlat segít, amelynek neve zazen. A zazen ülő meditációt jelent, amely során a lélegzetünkre figyelünk.

Tehát a zen pillére maga a gyakorlat, a zazen. Nem elég olvasni, nem elég újabb és újabb információval “gazdagodni”. Nem elég csak gondolkodni. Ahogy a zen mondja, “Bár tüzet mondunk, mégsem égetjük meg a szánkat!” Nem elég csak beszélni. Tenni kell, gyakorolni. Csak így szűntethető meg a nyugtalanság, a zűrzavar, és a válaszok is a gyakorlat által születnek meg, mindenki saját erőfeszítésének a következtében, és ez a válasz, – már csak azért sem, mert személyre szabott – , nem található meg sem a könyvekben, sem másutt, csak az emberben, a gyakorlóban önmagában. A válaszokat azonban kikényszeríteni nem lehet, azok az égő kérdések nyomán bukkannak fel. A zazen, a gyakorlat maga csak előkészíti azt, hogy a válaszok, a válasz felbukkanhasson, megjelenhessen, mint ahogy egy kertész elülteti a magot, öntözi a növényt, óvja nevelgeti, de hogy mikor virágzik ki az már nem az ő akaratának az eredménye, az megtörténik.
A zen maga a buddhizmushoz kötődik, de bárki gyakorolhatja a zazent. A zen gyakorlójának nem kell hinnie Buddhában. A zen felfogása szerint Buddha egy személy, aki megmutatott egy gyakorlati utat ahhoz, hogyan tudjuk megszűntetni a nyugtalanságot és hogyan tudunk lehatolni legvégső gyökereinkig, hogy megtudjuk, kik is vagyunk valójában. Valójában. Mi a létünk, gyökere.
A zen útja nem kizáró, mindenki előtt nyitva áll, a zazent bárki gyakorolhatja. Nem számít az, hogy a gyakorló honnan jött, és milyen nézeteket vall. A zen a belső szabadság útja. A gyakorlás lényege éppen az, hogy túljussunk a személyes nézeteken, túljutva minden tanult, hallott és ránk kényszerített elképzelésen és nézeten, és eljussunk ahhoz az alaphoz, amely mindannyiunkban közös. Fontos megjegyezni, hogy a zen által, nem hogy elveszítenénk egyediségünket, beleolvadva valami megnevezhetetlenbe, éppenhogy megtaláljuk azt, akik valójában vagyunk, és megtaláljuk közös gyökereinket.

A nyugtalanság megszüntetésében és a válasz keresésében segít a külső mester, aki szinte kizárólag gyakorlati megjegyzéseket tesz a meditáció mikéntjére vonatkozólag. A mester célja nem az, hogy a saját képére szabjon, a mester célja az, hogy megszabadítsa a zen gyakorlóját a felesleges terhektől. De ez a megszabadulás kizárólag a gyakorlás útján lehetséges, a zent gyakorló aktív részvétele által. Ezért ad a mester kizárólag a meditációra vonatkozó segítséget. Azonban a zen gyakorlójától függ minden. Az, hogy kér-e tanácsot vagy nem, milyen erőfeszítést tesz, vagy nem. A zen alapelve: “Tapasztaljátok meg magatok!”

A zen pillére maga a gyakorlat, a zazen. Nem elég csak beszélni. A szó nem maga a tűz. Tenni kell! Elkezdeni a gyakorlást. A zen azoknak az útja,akik fel akarják számolni magukban a nyugtalanságot és a zűrzavart, akik készek arra, hogy ne csak beszéljenek, és megelégedjenek a kész válaszokkal, hanem maguk keressék meg azokat. Azoknak az útja, akik mernek kérdezni.

Tehát a zen útja, mint minden más, ahol eredményt akarunk elérni kitartást, és szorgalmat igényel. Nem tagadható azonban, épp a jellegéből kifolyólag, hogy erős átformáló ereje van. A zazen gyakorlása által a jellem változik meg. A zazen kohójában elég a felesleg, elpárolog a salak. A személy tisztává és áttetszővé válik, ehhez járul az a teremtő erő, amely minden helyzetben feltalálja magát. A tudat is világos és tiszta lesz, mentes a nehézségektől, terhektől. Nincs többé aggodalom a jövő és múlt miatt. Ez persze nem azt jelenti, hogy a zen gyakorlója felelőtlen lesz, éppen az ellenkezőjét. Annyit jelent, hogy hogy aggodalom és félelem nélkül, könnyedén teszi meg mindazt, amit meg kell tennie, és nem teszi meg azt, amit ne kell megtennie. A zen gyakorlója egyszerűvé és bölccsé válik. De ez a zazen gyakorlásának csak a hozadéka. A zen gyakorlása nem ígér semmit. De valami változik enélkül az ígéret nélkül is. Minden magától a gyakorlótól függ. A kertésztől, hogy a lehetőséget megteremtette-e a virágzásra.

Gyakori Kérdések a zenről

Mi az a zazen?

A zazen csendes ülőmeditáció. Keresztbetett  lábbal, féllótusz- vagy lótuszülésben helyet foglalunk a párnán, – esetleg lovaglóülésben, – és egyenes gerinccel, ölünkben összetett kézzel, nyitott szemmel ülünk. Törekedve a tökéletes testtartásra megfigyeljük a légzés és a tudat mozgásait. Átéljük létezésünk teljességét itt és most.

A gyakorlás teljes csendben történik?

Igen. Gyakorlás közben nem hallgatunk zenét és nem beszélgetünk. Teljes csendben mozdulatlanul ülünk a légzésünket figyelve.

Mi történik a gyakorláson?

Megérkezés után átöltözünk (olyan laza viseletbe, amelyben kényelmesen tudunk hosszabb időn keresztül behajlított lábbal ülni) Rendszerint 25 percig ülünk zazenben, melyet 5 perc sétálómeditáció (kinhin) követ. Egyszerre általában 1-2 órán keresztül gyakorlunk ily módon. Az utolsó 25 perces zazen után – séta helyett – leborulást végzünk háromszor, ezzel zárjuk a gyakorlást. Átöltözünk, az esti zazen után rendszerint teázás, rövid beszélgetés.

Mennyibe kerül a részvétel?

Közösségünkben a gyakorlás ingyenes, adományokat elfogadunk.

Milyen testi előfeltétele van a gyakorlásnak?

Széken, illetve sámlin is lehet ülni, mi általában egy kb. 15 cm vastag párnán ülünk, célszerű boka-, térd- és csípőízületet lazító nyújtógyakorlatokat ill. ülő alapászanákat (gyémánt-, lótusz-, féllótusz-, könnyűülés stb.) végezni előgyakorlatként. Javasolt a mértékletesség, a vegetárius étrend, továbbá a tartózkodás az élvezeti mérgektől (alkohol, nikotin, narkotikumok és tudatmódosító gyógyszerek stb.).

Nők is gyakorolhatnak?

Nők és férfiak egyaránt gyakorolhatnak zazent.

Milyen életkorúak gyakorolhatják a zazent?

Nincs meghatározott életkor. Kortól függetlenül szívesen látunk mindenkit. Mind a felnőttek, mind a  gyerekek személyiségére kreativitására, fegyelmére a gyakorlás erős, és pozitív hatással van.

Én keresztény (v. más egyéb) vallású vagyok. Gyakorolhatok-e?

Igen, bármilyen vallású embert szívesen látunk.  Ám a zenben az azonosságok a fontosak, nem a különbségek. Nincs teológiai vita, a hangsúly a közvetlen spirituális tapasztalatra esik, ahol a fogalmak már nem érvényesek.

Miért kell csoportban gyakorolni a zazent?

Nem szükséges csoportban gyakorolni. A csoportos gyakorlás egy lehetőség, csakúgy, mint az egyéni gyakorlás.Mindkettőben találhatsz előnyöket és hátrányokat, tudatállapotodtól függően.  Mindazonáltal a csoportos gyakorlásnak különleges ereje és hangulata van.

Milyen zen irányzatot követtek?

Rinzai. Gyakorlásunk külsőségekben szegény, lényege: a zazen.

Hogyan léphetek kapcsolatba veletek, ha zazent szeretnék gyakorolni, vagy ha további kérdéseket szeretnék feltenni?

Mindenkit szívesen látunk a Posticumban, vagy emailben a Posticum címén. Aztán, ha alakalom adódik, egy rövid személyes elbeszélgetés során válaszolunk a kérdésekre és egyeztetjük a gyakorlás pontos idejét és helyét.

Onedropzendo

A Onedropzendo alapító tagjai, akik már 1 – 2 éve zen gyakorlók voltak, 1998 – ban találkoztak először Shodo Harada Roshival egy Magyarországon, Dobogókőn rendezett sesshin (elvonulás) keretében. Épp az ezredforduló évében, 2000 – ben érett meg az alapító tagokban az elhatározás, akik ekkor már mind töltöttek hosszabb rövidebb időt a japán Sogenji kolostorban, amelynek Shodo Harada zenmester az apátja, hogy a japán Rinzai iskola hagyományát vállalják fel, és ezáltal csatlakoznak Shodo Harada Roshi vonalához, a Roshit tekintve vezető mesterüknek. Ekkor alakult meg a magyarországi csoport.

A Onedropzendo tehát a Rinzai iskola vonalába tartozik. Ez azt jelenti, hogy un. koanokat is használ. A koan olyan kérdés, illetve kérdés felelet, amelynek, racionális megoldása nincs, de van intuitív, tapasztalati válasza. (pl: “Most, itt, mutatsd meg, milyen volt az arcod, mielőtt apád és anyád megszületett!”)

Ezen a vonalon a hagyomány szerint koant csak a Roshi ad, és adhat, és ő az, aki ezt az intuitív választ ellenőrzi is a személyes beszélgetéseken, az un. sanzeken. A sanzeneken történik a tanítvány elmélyültségének a felmérése is, és a segítség megadása a Roshi által. Ez a segítség egy koan is lehet. A Roshi tanítása teljesen személyre szabott, mégis általában koant csak egy bizonyos elmélyült állapot elérése után ad, de ez sem biztos. (Előfordulhat, hogy a tanítvány soha nem kap koant, de az is, hogy nagyon hamar. E két helyzet azonban nem feltétlen jelneti azt, hogy elmélyültségükben különbség van egyikük, vagy másikuk javára.)

2012-ben a magyarorszagi Onedropzendo vezetője meghívást kapott a Posticumba, hogy rendszeres gyakorlást vezessen, illetve a ház spirituális programjainak vezeője legyen. így 2012 júliusától megindult a zen gyakorlása a Posticumban, illetve ezzel együtt elindult egy erdélyi, Romániai csoport is. A csoportnak és a gyakorlásnak beletagozódva a Posticum rendjébe és szellemiségébe a Posticum ad helyet.

Taigen Shodo Harada Roshi

Yamada Mumon Roshinak, a rinzai iskola egyik legnagyobb mesterének Dharma-örököse. Harada Roshi huszonkét éves korában kezdte a gyakorlást, amikor 1962-ben belépett a Shokofu-ji monostorba. 1982-ben kapta meg a Dharma átadást, és az engedélyt arra, hogy taníthasson. Harada Roshi jelenleg a Japánban található Sogen-ji kolostor apátja. Tanítványai alapították a One Drop közösségeket világszerte, amelyek állandó kapcsolatban állnak a Sogen-ji kolostorral. Ezekbõl a közösségekbõl a gyakorlók rendszeresen látogatnak Japánba, hogy tudásukat, tapasztalataikat tovább mélyítsék.


Szaladják "Taikyo" István
Filmrendező, játékfilmoperatőr. Fotóművésznek készült, 1993-ban végzett a Színház – és Filmművészeti Főiskolán, játékfilmoperatőr szakon. Rendezései többek közt az Aranymadár című rövidfilm, majd néhány évvel később a Madárszabadító, felhő, szél című nagyjátékfilmje.

Első mesterének Hamvas Bélát tartja. Hamvas tanításai nyomán kezdte el keresni a saját útját, szellemi ismereteit a szent iratok, valamint a tradicionalisták René Gueneon, Julius Evola, Ananda Coomaraswami, tágították. 1990-ben fordult Buddha tanításai felé, 1993-ban vett menedéket Bodhgayában. 1997-ben a művészeteken keresztül találkozott a zennel, 1998-tól Shodo Harada Roshi tanítványa.

2000-ben és 2011-ben kolostori elvonuláson vesz részt a Sogenji kolostorban Japánban Harada Roshi vezetésével, 2001-ben fogadalmat tesz, a Roshi hivatalosan is tanítványává fogadja és a “Taikyo” nevet adományozza neki. Jelenleg a magyarországi, és romániai Onedrop közösség vezetője.

Forrás: Posticum.ro

Zazen.hu

Buddhadharma: The Practitioner's Quarterly - winter 2011

"I Kinda Vow" author Genine Lentine explains the background to her Half-Moon Ceremony

This text, the Half-Moon Ceremony, or Ryaku Demi-Fusatsu is inspired by the Full Moon Ceremony, or Ryaku Fusatsu, a monthy renewal of the bodhisattva precepts. On the evening or morning of the full moon, the assembly gathers to give voice to their intentions and to invoke the energies of the ancestral bodhisattvas alive within themselves. 
The Village Zendo in NYC describes the ceremony as “an ancient Buddhist chanting and bowing ceremony of atonement and purification that provides us with the opportunity to acknowledge our deep karmic entanglements.”  Chanting the Gatha of Atonement is not about self-recrimination, but rather it’s a chance to accommodate one’s fallibility and give stuckness some room to find mobility. The word Fusatsu means, “to continue good practice,” or, “to stop unwholesome action (karma).”  

Click to read more ...

Editor | Post a Comment | Email Article | Share Article

in Winter 2011, Zen Buddhism

Commentary: Saturday Night at the Raccoon Lodge

Thursday, November 10, 2011 at 12:01AM

© Tim Dose Not long ago I sent my students a link to a YouTube clip from The Honeymooners, the old TV series starring Jackie Gleason and Art Carney. The episode showed them with their pals at the Raccoon Lodge. You might want to look up the “Official Royal Raccoons Anthem” on YouTube.
The Raccoons are a fraternal order, complete with their own titles, rituals, songs, and costumes, including coonskin hats with dangling tails. They take themselves very seriously, and look and sound absolutely ridiculous. I sent it out because I wondered just how my students and I would look to an outsider during our own services, lined up in our rakusus and chanting in Sino-Japanese.

Click to read more ...

Editor | Post a Comment | Email Article | Share Article

in Commentaries, Winter 2011

Ask The Teachers

Wednesday, November 9, 2011 at 11:59PM

Photo Credits: (Left-Right) Barbara Wenger, Janine Guldener, Mary Lang Question: Buddhism as a whole speaks eloquently on issues such as managing suffering and dealing with violence after it has occurred, with forgiveness, acceptance, and letting go. But, in my experience, it has been largely silent on dealing with issues of violence as they are occurring. So, here is my question: In day-to-day society—be it in a business setting, family setting, or more public setting—we often witness mistreatment such as emotional violence, bullying, and disenfranchisement being perpetrated against ourselves or others. Does the dharma provide any teaching on how to deal with this kind of situation—not after it has happened, but while it is happening? Should we respond and, if so, how should we respond?

Click to read more ...

Editor | Post a Comment | Email Article | Share Article

in Ask the Teachers, Winter 2011

Seeing Ourselves Clearly

Wednesday, November 9, 2011 at 11:56PM

Photo by Tenzin Choejor“The suffering and happiness each of us experiences,” says the Dalai Lama, “is a reflection of the distortion or clarity with which we view ourselves and the world.” The key is knowing the true nature of self.
To know and experience the nature of self correctly is to experience nirvana. To know the nature of self in a distorted manner is to experience samsara. It is therefore imperative that we devote ourselves to establishing just what the nature of self is!

Click to read more ...

Editor | 2 Comments | Email Article | Share Article

in Dalai Lama, Winter 2011

The One Heart of Flight 93

Wednesday, November 9, 2011 at 11:54PM

Photo by J. Todd PolingSensei Anthony Stultz served as the Buddhist chaplain at the tenth anniversary memorial for the victims of Flight 93. He recalls this moving experience.

In the Zen Peacemaker family tradition we define Zen as a way of awakening to the oneness of all life. In the engaged Shin tradition, oneness is a metaphor for the compassionate action of the bodhisattva’s vow, personified in the cosmic mythos of Amida Buddha. The term “oneness” has become very popular and usually refers to conceptual ideas on nonduality and other interesting philosophical models. But the real heart of oneness is not an idea but an experience, an experience that opens us up to participate in a more universal consciousness unbounded by the fear-laden and survivalist tendencies of our self-conscious conditioning. I would like to share with you my most recent encounter.

Click to read more ...

Editor | Post a Comment | Email Article | Share Article

in Winter 2011

What to Do When Energy Runs Wild

Wednesday, November 9, 2011 at 11:52PM

Photo by Paul Anderson Advanced meditation practices can cause energy imbalances that lead to serious physical and emotional problems. Ken McLeod, a veteran of two three-year retreats, explains what to do if this happens to you.
A few years ago, a psychologist came to see me with concerns after attending a one-day retreat. The practice instruction she had received was to put attention on just the physical sensations in her body, moment by moment. Whatever emotions or feelings arose, she was to focus only on the associated physical sensations. Thoughts and emotions were to be regarded as distractions.

Click to read more ...

Editor | 2 Comments | Email Article | Share Article

in Winter 2011

Yes, We’re Buddhists Too!

Wednesday, November 9, 2011 at 11:50PM

Photo by Sjoerd WitteveenJan Willis examines the subtle—and not so subtle—racism that exists in American Buddhism.

On occasion, people have said to me, “Oh, I didn’t know that there were African American Buddhists!” Mostly my reaction is demure, but I sometimes want to respond with the question, “Why shouldn’t there be?” After all, African Americans are human beings who think and breathe and experience suffering just as other human beings do. More than 2,500 years ago, at the very end of his life, the Buddha declared, “In all these years, I have taught only two things: suffering and its cessation.” What a marvelous statement! And, given the end of the declaration, pretty good news.

Click to read more ...

Editor | 2 Comments | Email Article | Share Article

in Winter 2011

Forum: Why Is American Buddhism So White?

Wednesday, November 9, 2011 at 11:45PM

Photo by Marc HamelOur panel looks at the problem of “whiteness’ in American Buddhism and what can be done—and in some cases is being done—to make it more diverse.
Introduction by Charles Johnson
I would wager that every Buddhist enjoys the story about Hui-neng, the sixth patriarch of Zen, who presented himself as a poor “commoner from Hsin-chou of Kwangtung” to the abbot of Tung-shan monastery in the Huang-mei district of Ch’i-chou in hopes of study, and was rebuked by the abbot with these words: “You are a native of Kwangtung, a barbarian? How can you expect to be a buddha?” Hui-neng replied, “Although there are northern men and southern men, north and south make no difference to their buddhanature. A barbarian is different from Your Holiness physically, but there is no difference in our buddhanature.”

Click to read more ...

Editor | 9 Comments | Email Article | Share Article

in Forum, Winter 2011

The Moon Is Me, I Am the Moon

Wednesday, November 9, 2011 at 11:43PM

Photo © Roland Schmid We are all one and the same. This is the experience of Zen. So teaches Shodo Harada Roshi in his new book of original calligraphies and commentaries, Moon by the Window.
When I ladle up springwater,
The moon enters my water jar
In Zen we look at the self and the world as one and the same, a united whole. Do flowers exist because we see them, or do we see flowers because they exist? Even though we try, we cannot divide the subjective from the objective.

Click to read more ...

Editor | Post a Comment | Email Article | Share Article

in Winter 2011

How Can I Be a Compassionate Caregiver?

Wednesday, November 9, 2011 at 11:41PM

Photo by Georgina Shomroni Caring for someone with a chronic or terminal illness can bring out the best in us, says Stan Goldberg, but it can also reveal our sharp and judgmental qualities. For Buddhists caring for non-Buddhists, the challenge is even greater.
If you are not already a caregiver for someone with a chronic or terminal illness, statistics say you will be. It’s estimated that there are at least 45 million family caregivers in the United States and that number will keep rising as people live longer. You should assume that at least once in your life, you will be asked or feel obligated to provide care for someone who can no longer care for him or herself. It may be occasional and for a short period of time, or constant and last for years.