 |
Hazatérni és csendben ülni |
A zazen (ülőmeditáció) olyan mintha cseppenként
töltenénk meg vízzel egy poharat - egy adott ponton az egész túlcsordul. A
zazen: imádság.
Van egy csepp irónia abban, hogy felnőtt életemben akkor sikerült
először tiszta szívvel, magyarul, keresztény katolikusként imádkoznom, még ha
végső kilátástalanságban is, lassan ízlelgetve a Miatyánk szavait
és értelmét, amikor pár hete Budapest felé vonatoztam, hogy
majd onnan az Egy Csepp Szangha 7 tagjával tovább autózzak egy németországi zen
kolostorba, ahol egy japán zen mester vezetésével veszünk majd részt egy elvonuláson. Ahogy az is nagy kerülő volt, kb. 10 évvel ezelőtt, amikor Jézust
végül Buddhán keresztül, általa sikerült megértenem, elfogadnom,
megszeretnem. A tavaly nyári nagyváradi zen elvonulásnak is szerves része volt
egy vasárnap reggeli mise. Csupa-csupa keresztény hab a buddhista tortán, mondhatnám viccesen, ha nem lenne komoly a dolog.
 |
Hokuozan Sogenji zen kolostor |
Nagyszessin (egyhetes intenzív meditációs elvonulás) Shodo Harada Roshi japán zen mester vezetésével. Több mint 70 ember, számban kicsit
több férfi mint nő, mind elkötelezett zen gyakorlók. A japán kolostorban eltöltött hosszabb gyakorló periódusokra az ilyen egyhetes elvonulások készítenek elő (engem is, remélem). A helyszín: Hokuozan Sogenji zen kolostor,
Észak-Németország.
Silentium. Egy hétig csendben, (szinte) teljesen beszéd
nélkül. A szessin hangtájának nagy részét így a közös csend alkotja. Számomra, aki már sok éve elsősorban a hangokon
keresztül érzékelem-értelmezem a világot (a csend és a zaj végletei között
nagyokat mozdulva), a (külső és belső) csendnek ilyen tipusú intenzív
gyakorlása egy kis közösségben maga az isteni kegyelem legszemélyesebb megnyilatkozása.
Talán ezért is van, hogy minden elvonuláson ugyanaz a meghitt érzés kerít hatalmába:
otthon vagyok. Ez az igazi otthonom. A senki földje. Innen indulok útra minden
egyes alkalommal (pl. haza a családomhoz, vissza a mindennapjaimba), és nem
fordítva. Bár még sosem találkoztunk, ezekkel az
emberekkel nem először hozott össze így a sors. A mesterhez pedig minden alkalommal mindannyian visszatérünk.
István nagyon megilletődve beszélt mesteréről a legutóbbi
egynapos kolozsvári zen elvonuláson, kicsit csodálkoztam is rajta. Aztán később
rácsodálkoztam magamra is, amikor az egyhetes németországi elvonulás után
hazaérkezve hasonló meghatódást észleltem saját hangomban is, miközben Edónak meséltem róla. Nincs kétség, most már bennem is lüktet valami az ő szív-energiájából. Isten
engem úgy segéljen, hogy ez a kis láng sokáig égjen, és erősödjön, hogy sokaknak jusson belőle. Shodo Harada Roshi egy igazi japán zen mester, a szó legnemesebb értelmében, aki a zen
buddhizmust realizálja, éli és tanítja-továbbítja. Mondhatni átmenekíti, ha a jelen idők állását nézzük. Az alábbi komolyabb gondolatok nagy
része tőle származik, kicsit összebogzódva néhány sajátommal, jegyzeteimben.
 |
Tiszta szemlélet |
A dolgok elemzése nem egyenlő a dolgok közvetlen
megtapasztalásával, sőt - míg az előbbi a dualisztikus elme funkciója, ez utóbbira
az jellemző, hogy a belső és a külső, az objektív és a szubjektív egybeolvad. Ha
csak egy másodpercre is megtapasztalod ezt az egységet, az örökre nyomot hagy
benned - mint egy pecsét. A tudat eredő tisztaságára vonatkozó ilyen emlékeink később
komoly mozgatóerővé válhatnak az utunkon - pl. az ilyen intenzív elvonulások után. Ebből az egységélményből derű és (rá)csodálkozás fakad.
Ezek a tudat eredeti tisztaságához tartoznak, és ide kell eljutnunk, túl minden
konceptualizáláson. Minden konceptualizálás előttre, még mielőtt az
megtörténne, így életenergiánk közvetlenül megnyilvánulhat. Ami pedig maga
Isten megnyivánulása. Testünk, érzékszerveink, gondolkodásunk mind eszközök a
tudatosság elérésében - de "ki" az, aki
használja őket? Lélekzetünk és a koanok is mind eszközök - de "ki" az, aki
használja őket?
 |
A nyári gyakorló-lugas |
Elsőre zavarbaejtő megtapasztalni, ahogy a legnagyobb "idióták" is teljesen "normálissá" válnak, ha "normális" helyzetbe vannak hozva. Ez az egyik szociális vetülete egy ilyen elvonulásnak. Bepillantást nyerni abba, hogy a (közös) csend milyen csodákra képes.
Ha az eredő tiszta tudatunkon keresztül látunk-hallunk,
ugyanazt és ugyanúgy látjuk-halljuk, amit és ahogy maga a Buddha is látott-hallott.
Semmilyen
múltbéli tapasztalat maradékát nem teszem hozzá a jelen tapasztalatomhoz. Ez
persze nagyon nehéz - pl. jó lenni valakihez, aki "nem volt túl jó"
veled. De ha mégis sikerül jó lenni hozzá: a szeretet szabadon áramlik, s
ezáltal életem energiája is. Illetve: a kettő ugyanaz. Vallás azt jelenti, hogy
olyan nagy szívet növesztesz magadnak, amibe az egész világ belefér.
 |
Belépés cipő és egó nélkül |
"Ne keresd a bölcsességet kívül! Ne keresd a békét
kívül!" Csakis a tiszta, megtisztított tudat segíthet rajtunk. Gyakorolj
kitartóan, és az egyszerű, tiszta tudat magától megjelenik. Let mind be mind.
Let breathing be breathing. Stay with each breath. A gondolatokat sem elnyomni,
sem figyelmen kívül hagyni. Halálunkkor ugyanúgy el kell majd mindent engednünk, mint zazen
közben. Ahogy a fület nem kell megtanítani arra, hogy halljon, vagy a szemet
nem kell megtanítani arra, hogy lásson - ugyanúgy a tudatot sem kell
megtanítani arra, hogy tudjon.
Az érzelmek (pl. szeretem a gyerekemet) alatt
találjuk a mély érzelmeket (pl. mindenki a gyerekem). Ez egy nagyon komoly
én-böjt. Nem lé-, nem alma, hanem én-böjt. Az énünket, az egónkat tesszük
félre, egy teljes röpke hétre. (Aztán a japán kolostorban hónapokra, szerencsés esetben néhány évre.) És nagyon tisztán meglátszik végül, hogy mi az, ami
tiszta és nyitott szívű embereket faraghat a gyerekekből, az iskola vagy a
zazen. This is a conceptual society. Mindent el kell engedni, amit az "iskolában"
tanultunk. Ezért gyakorolunk - mert valahol lecseréltük az eredő tiszta
tudatunkat a koncepció-tudatra, és most kérjük vissza. A zazen
"iskolája" a nem-koncepció iskolája. A mozdulatlan és kifogyhatatlan forrás
iskolája. A csend forrása.
A zazen nem egy különleges tevékenység, és nem válunk általa
különlegessé. It's OK to be ordinary. Nem kívül keressük a tisztaságot, hanem
az elengedés gyakorlásával tisztulunk, válunk tisztává. Amikor látsz, láss. Ha
hallasz, hallj. Zazen: no abstraction anywhere. Ne tégy hozzá semmit. Ez az
alap. A nyolcrétű ösvényen az első lépés: a tiszta szemlélet, a tiszta látás. Nincs
jó és nincs rossz. Függőséget szító adalékanyagok nélkül. Akinek tiszta a látása, mindent tisztának lát. (És akkor, akinek tiszta a hallása, minden hangot tisztának hall? - Na ez életem eddigi legnehezebb feladata. Ha már a zajszennyezés nemcsak az én, hanem a te életedben is nyakig benne van.)
Mint egy tükör. Mindent csak visszatükrözünk.
Semmiféle absztrakcióra nincs szükség. Vagy mint egy folyó, amelyik megállás
nélkül áramlik. Tudatunk állandóan szédeleg a múlt és a jövő között, de vannak
helyzetek, amikor minden kiélesedik. A zen az, amikor mindig minden éles. Erre az
éles minőségre ahhoz is szükségünk van, hogy enyhítsünk a sok szenvedésen a világban
- nem elég a szép mű. Ha tudatunk ide-oda ugrál, nincs, hogy összegyűljön,
összesűrűsödjön az erőnk. Ha pedig összesűrűsödik egy pontba, olyan éles, mint
az elektromosság. Ezt az éles energiát aztán minden helyzetben ki tudjuk
fejezni. És ennek igazából akkor vesszük majd hasznát, amikor hazatérünk (az
elvonulásról).
Jelen és tisztának lenni. A világot élesen és közvetlen módon
érzékelni. Mindennel kapcsolatban lenni.
Minden pillanatban teljesen megbízhatsz a saját tapasztalatodban,
és a tapasztalatod bölcsességében. Nincs mit hozzátenni. Egó nélkül haladni,
tevékenykedni a világban. Így vagyunk Isten. Így vagyunk maga a Buddha.
“A zen nem vallás. Sem külön üdv-tanítása, sem dogmatikája,
sem eszkatológiája nincs, és szentkönyvre sem nagyon hivatkozik. A zen nem
filozófiai iskola, mert nem teória, sőt a súly éppen az életrendre esik. A zen
nem szekta, vagyis nem leszűkült vallás, mert amit tanít az éppen a
minél tágasabb és minél szabadabb.” Hamvas Béla
Együttérzés és elengedés még akkor is, ha véletlenül éppen aznap dícséred meg a tenzó (zen főszakács)
főztjét ebéd után, amikor pont nem ő főzött, hanem az egyik kukta.
 |
Tenzók álma |
Nem szállhatunk harcba a saját tudatunkkal (pl. ha sok
gondolatunk van) - ahogy egy gyereket sem lehet agresszív módon megnyugtatni. De mi történik, amikor az anya gyöngéden magához öleli?
 |
Visszatérés az egyszerűséghez |
Minden pillanatban csillagok ezrei születnek és halnak meg -
akárcsak a gondolatok. Minden gondolat egy kinyíló lótuszvirág, közepében
egy Buddhával. Ha egy virágot nézek, én magam vagyok a virág. Nem én nézem
a virágot.
 |
Mahajána |
Minden válasz ott van belül. És minél többet gyakorolunk,
annál inkább vágyunk az egyszerű életre. De, mielőtt az új virág kifejlődne,
erős gyökereket kell eresztenie. Eleinte nehéz, de végül még a legzavarodottabb
tudat is megnyugszik. Minden erőnket egyetlen pontba koncentráljuk. A fény te
magad légy. A menedék te magad légy. A csend te magad légy. A változás te magad légy.
 |
A japán kalligráfia mestere |
A (japán) zen nemcsak annak gyakorlata, ami halhatatlan és
mozdíthatatlan, de a gesztusok és az előzékenység kultúrája is, s mint ilyen
mindig kilógott a átlagtörténetből - de érdemes pontosítani, hogy "amivel a zenközösség szemben áll, az nem
a történet, hanem az utópia" (Hamvas). Ezt meg kell érteni. Különben
nincs, hogy túllépj önmagad azon határán, amivel megakadályozod magad, hogy teljesen
szabad légy. Különben nincs, hogy a gyomroddal is megértsd miért a szútrázás, a
testtartás, a mezítláb, a forma, a hierarchia, a sok szabály, és még sok minden más, ami az európai átlagembert elsőre elriasztja egy zen "helyzetből".
 |
Oryoki - pont elég |
A múltkori nagyon hosszú versem egyfajta folytatásaként a szessin
első napján rögtön felbukkant egy új, ezúttal rövidebb vers:
There's only one real weapon
Against noise
And that is true silence
Which is not a weapon at all
It's Mahakashyapa's smile
It's the flower
The hand that holds the flower
The smile noticing the smile
The meeting of those two minds
Into one
One by one
Ismétlődő párbeszéd, mióta hazajöttem:
- Na, és megvilágosodtál?
- Nem, de világosodtam.
[-]