Showing posts with label Kolozsvár. Show all posts
Showing posts with label Kolozsvár. Show all posts

Sunrjú Szuzuki: Tisztán ragyogó forrás (Zen tanítások a Szandókairól)

Sunrjú Szuzuki, Tisztán ragyogó forrás, zen, zazen, zen meditáció, Kolozsvár
A Szandókait ősi szövegét megvilágító friss beszédeket olvasva újabb lehetőséget kapunk arra, hogy még mélyebbre tekintsünk Szuzuki rósi zen szellemébe. Ki-ki valóban eltöprenghet azon, mit is jelent észrevenni a hétköznapi életünkben folyamatosan jelen lévő nem-kettősséget. A tanítványoknak adott szellemes, meglepő válaszok már önmagukban is váratlan ajándékok, melyeket olvasva ismét rácsodálkozhatunk arra az elbűvölő hangra és meleg bölcsességre, amit a rósi korábbi beszédeiből a híres Zen szellem, a kezdő szellemből és a Nincs mindig úgyból már ismerni véltünk.

A Szandókai — vagyis Az azonosság és a különbözőség harmóniája — a zen buddhizmus fontos alapszövege. Jelentőségét mutatja, hogy a szertartások részévé vált, nap mint nap recitálják a zen kolostorokban szerte a világon. Tanítása az útkeresők számára korunkban éppolyan alapvető, mint amilyen keletkezésekor, majd másfél évezreddel ezelőtt volt. A mű vezérfonala az ellentétek egysége. Egy és sok, fény és sötét, üresség és jelenségek – ezek a létezés aspektusai, amelyek a kettősségek világában érvényesek, ám a végső valóságban feloldódnak, eggyé válnak. A későbbi nemzedékek mesterei ezt a gondolatot bontották ki, fejlesztették tovább, és a zen meghatározó tanítása lett. A vers szerzője, Szekitó Kiszen a hatodik pátriárka személyes tanítványa volt, és később az ő utódjától kapta meg a Dharma-átadást.

Részlet a könyvből:

Tanítvány: Amikor olyasmi történik, amitől szenvedek, egy részem érzi a fájdalmat, egy másik pedig igyekszik azt megérteni. Nem tudom, vajon azért próbálom-e megérteni, mert félek elengedni és csak érezni a fájdalmat, vagy pedig ez egy bölcs megértés.

Szuzuki rósi: Azért jelentkezik számodra ez a nehézség, mert saját magad miatt bonyolódsz bele a problémába. Amíg belegabalyodsz a személyes gondokba, bármit is értesz meg, az csupán a világos oldal. Nincs esélyed felismerni a másik oldalt, a sötétséget, az abszolútumot. Most úgy beszélek, mintha megvilágosodott lennék, te pedig úgy hallgatod, mintha megvilágosodott lennél. Más szavakkal, mindannyian bódhiszattvák vagyunk, és bódhiszattvaként beszélünk erről a kérdésről. De amikor arra használod fel a hallottakat, hogy intellektuális úton értsd meg a problémádat, nincs esélyed felismerni a másik oldalát. Ezért van ez a problémád. Ha valóban gyakorolod a bódhiszattva útját, egyik oldallal sincs gond. Amikor kritizálod magad, rendben van, amikor azt teszed, amit akarsz, az is rendben van. Nem két különböző dolgot csinálsz. Bármit is teszel, az a helyzetnek megfelelően mindig jó, de nem vagy magabiztos a tetteidben vagy az életedben, mert belebonyolódsz az önző, személyes gyakorlásba.

Tanítvány: Amikor teljesen ébren vagyok, talán van egy kis uralmam a vágyaim felett, de reggel…

Szuzuki rósi: Reggel gondjaid vannak. Tudom. Ezért mondom: „Kelj fel!” [Ráüt az asztalra.]

Tanítvány: Ön hogy csinálja?

Szuzuki rósi: Csak tedd meg. Különben jön valaki, és megüt! [Viccesen morog.]

Tanítvány: Előfordult néhányszor, hogy csak úgy felkeltem – kiugrottam az ágyból. De az olyan nagy dolog volt!

Szuzuki rósi: Igen, nagy dolog. Tehát ha már viszonylag gond nélkül fel tudsz kelni reggel, azt hiszem, nincs baj a gyakorlásoddal. Ez egy jó esély, hogy gyakoroljuk az utunkat. Csak felkelni. Rendben? Ez a legfontosabb dolog.

Tanítvány: Rósi, mit ad önnek az, ha tanulmányoz egy könyvet?

Szuzuki rósi: Lehet, hogy számodra ez nem olyan fontos. Nekem azonban kell, hogy legyen valamiféle világos elképzelésem, miről is fogok beszélni, különben semmit nem tudok mondani. Ezért olvasok az előadásaim előtt. A tanítóm mindig azt mondta nekem: „Bár úgysem segít, az előadásaid előtt mindig tanulmányozz valamit!” [Nevetés.]

Zen meditáció Kolozsváron

zen meditácio kolozsvar zazen

Claus Riemann: Mély forrás - a pszichológiai asztrológia tizenkét archetípusa

Köszönet a könyvért Sándor Ildikónak!

Claus Riemann Mély forrás - a pszichológiai asztrológia tizenkét archetípusa


Mi köti össze az asztrológiát a mesék világával? Hogyan tudjuk hasznosítani ezt a kapcsolatot egyéni fejlődésünkben, saját életutunkon? Claus Riemann több mint harminc éve foglalkozik az állatövvel és a bolygókkal, melyeket belső világunk ősképeinek tekint. Minden állatövi jegyet mítoszokkal, fabulákkal, mesékkel és legendákkal jellemez, melyek pontosan kifejezik a jegy archetipikus szerkezetét.

Előadás és elvonulás Szaladják Taikyo Istvánnal

A meditáció szerepe a modern világban 

címmel tart előadást Szaladják “Taikyo” István magyarországi filmrendező és operatőr, a magyarországi Egy Csepp Zen közösség vezetője, szombaton, december 7-én este 7 órától a kolozsvári Gandhi Spirituális Központban (Gutinului u. 11., első emelet). 

Az előadás előtt 5 órai kezdettel a meditáció gyakorlatát is ki lehet próbálni illetve másnap, december 8-án vasárnap egésznapos zen meditációs elvonulásra kerül sor ugyanott. 

Jelentkezés és további információ a 0751455145 telszámon vagy a klauzenburg kukac gmail.com címen. Hétfőn, december 9-én is lesz meditáció, reggel 6:30 és 8:30 között. 

Szaladják “Taikyo” István
 
szaladjak taikyo istvan zen zazen meditacio
Filmrendező, operatőr - a Madárszabadító, felhő, szél című nagyjátékfilm és az Aranymadár című rövidfilm rendezője, többek között a Csoma-legendárium operatőre. Hamvas Béla tanításai nyomán kezdte el keresni a saját útját, szellemi ismereteit a szent iratok valamint a tradicionalisták tágították. 1990-ben fordult Buddha tanításai felé, 1993-ban vett menedéket Bodhgájában (India). 1997-ben a művészeteken keresztül találkozott a zennel, Marika Marghescu csoportjában. 1998-tól a japán Shodo Harada Roshi tanítványa. 2000-ben kolostori elvonuláson vesz részt a Sogenji kolostorban Japánban, 2001-ben fogadalmat tesz, a Roshi hivatalosan is tanítványává fogadja és a “Taikyo” nevet adományozza neki. A magyarországi Egy Csepp Zen közösség vezetője. 

Zen meditációs elvonulás 

december 8-án vasárnap Szaladják “Taikyo” István vezetésével a kolozsvári GandhiSpirituális Központban, reggel 9-től este 18:30-ig. 

Program: 

9 -10:30       zazen (meditáció)
10:30 - 11    beszélgetés, tea
11 - 12:30    zazen
(meditáció) 
13 - 14:30    ebéd, pihenés, séta
14:30 - 16    zazen
(meditáció) 
16 - 16:30    beszélgetés, tea
16:30 - 18    zazen
(meditáció) 
18 -               beszélgetés, tea

Részvétel csak előzetes bejelentkezés alapján, szándékodat kérjük legkésőbb december 6-ig jelezd a 0751455145 telszámon vagy a klauzenburg kukac gmail.com címen. Ajánlott kényelmes váltóruhát hozni. 

Szaladják Taikyo István, zen, zazen, meditáció, elvonulás, Kolozsvár

Zen meditáció Kolozsváron

Zen meditáció szerda este 7 órától a kolozsvári Gandhi Spirituális Központban (Gutinului 11.)

Találkozunk 5 perccel kezdés előtt a meditációs teremben, kérjük érkezz időben és légy készen a gyakorlásra.

Ha első alkalommal csatlakoznál és/vagy bevezetésre van szükséged, kérjük előbb jelentkezz be telefonon (+40751455145) vagy emailben (klauzenburg gmail).  

További info itt: klauzenburg.ro

KlauZENburg - Dharma Mountain Zen Cluj-Napoca


Blessings. You’re on your own. Together with everything.
Ed Espe

More info about zen and zazen in Cluj-Napoca: 0751455145 

Dharma Mountain Zen Kolozsvár


Blessings. You’re on your own. Together with everything.
Ed Espe

"Tekintet nélkül arra, hogy Perzsiában van, és szúfinak hívják, Júdeában, a Holttenger mellett, és nevük esszénus, vagy rongyos lengyel falvakban, és khasszidoknak nevezik őket – az ember úgy érzi, hogy végre hazaérkezett. Ez az otthonosság. Ez a meghittség, és bizalmas jóhiszeműség. Ez az egyszerűség, jel és tiltakozás az ellen, ami ezer évek óta a történetben folyik. A romkultúrák közepette valami, ami nem pusztul el. A szertefoszló népekkel szemben valami, ami abszolút pozitívum. Minden propaganda és minden hittérítő háború és minden hivatásszerű klérus nélkül. Az ember tudja: ez az. Ez az." (Hamvas Béla: Zen)

A zen a buddhizmus egyik misztikus irányzata. Fő gyakorlata a zazen, a csendben elmélyült ülőmeditáció, mely idő alatt a jelen pillanatban való tartózkódást gyakoroljuk úgy, hogy a lélekzet, a testtartás és a tudatban megjelenő mozgások elengedése kerül figyelmünk, figyelmességünk fókuszpontjába. A zen út teljes egészében a megtapasztalás útja. 

Minden hagyomány, így a kereszténység is ismeri és alkalmazza a csendben ülés, a mozdulatlanság technikáját, mint spirituális gyakorlatot. A csendben és a jelenben való békés időzés során önmagunkkal szembesülünk, olyan mélységben, amely a hétköznapi életben legtöbbünknek szinte elképzelhetetlen. A zen út végső célja az, hogy a spirituális tapasztalatot a formális gyakorlás (pl. ülőmeditáció) síkjáról átemelje az életünk során adódó leghétköznapibb helyzetekbe is.

A zen meditáció csoportos vagy magányos gyakorlása mindenkit gazdagíthat, vallási hovatartozástól függetlenül, de nem feltétlenül való mindenkinek és komoly károkat okozhat az egóban, elképzeléseink, véleményeink és gondjaink hálójában pedig tágas, szellős hézagokat hozhat létre (kék ég a felhők között).

További infó, bejelentkezés Zsoltnál: 0751455145 

Zi de practică ZEN la Cluj-Napoca - Egész napos ZEN gyakorlás Kolozsváron



Tot ce trebuie să știi despre ZEN

conferință susținută de calugărul zen László To Ryu Kálmán de la Mokushozen.hu vineri 1 martie, începând de la orele 18 în sala de ședințe a Bisericii Unitariene din Cluj str Brassai 6/1 urmat de o

Zi de practică ZEN 

în aceeași locație, sâmbătă 2 martie începând de la 9 dimineața până la orele 18 seara (pauză de masă între orele 13 și 15, aproximativ)
Înscrieri si informații la 0751455145 sau dharmamountain gmail
 
Minden, amit a ZENről tudnod kell  

László To Ryu Kálmán zen szerszetes (Mokushozen.hu) előadása pénteken, március elsején este 18 órától a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácstermében (Brassai u. 6/1), majd ugyanott

Egész napos ZEN gyakorlás

szombaton, március 2-án, reggel 9 órától este 18 óráig (ebédszünet kb. 13 és 15 óra között). Jelentkezés/info a 0751455145 számon és a dharmamountain gmail emailcímen.

Tot ce trebuie să știi despre ZEN



Tot ce trebuie să știi despre ZEN

conferință susținută de calugărul zen László To Ryu Kálmán de la Mokushozen.hu vineri 1 martie, începând de la orele 18 în sala de ședințe a Bisericii Unitariene din Cluj str Brassai 6/1 urmat de o

Zi de practică ZEN 

în aceeași locație, sâmbătă 2 martie începând de la 9 dimineața până la orele 18 seara (pauză de masă între orele 13 și 15, aproximativ)
Înscrieri si informații la 0751455145 sau dharmamountain gmail
 
Minden, amit a ZENről tudnod kell  

László To Ryu Kálmán zen szerszetes (Mokushozen.hu) előadása pénteken, március elsején este 18 órától a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácstermében (Brassai u. 6/1), majd ugyanott

Egész napos ZEN gyakorlás

szombaton, március 2-án, reggel 9 órától este 18 óráig (ebédszünet kb. 13 és 15 óra között). Jelentkezés/info a 0751455145 számon és a dharmamountain gmail emailcímen.

Zazenkai Cluj-Napoca



Zi de practica zazen (meditatie zen) alaturi de calugarii de la Mokushozen, sambata 2 februarie de la orele 9 dimineata, la sala de Euritmie Centrul Educaţional Waldorf ZENIT din Cluj-Napoca (cartierul Zorilor, str. Sergiu Celibidache nr. 8-12). Inscrieri si informatii la 0751-455-145 sau dharmamountain(C)gmail punct com.

Egész napos zazen (zen meditáció) gyakorlás a Mokushozen szerzeteseivel szombaton, február 2-án, reggel 9 órától a kolozsvári Zenit Waldorf Oktatási Központban (Euritmia-terem, Hajnal negyed, Sergiu Celibidache u. 8-12). Jelentkezés és további info a 0751-455-145 számon vagy a dharmamountain(C)gmail pont com emailcímen.

Zazen (zen meditation) practice day in Cluj-Napoca with the monks from Mokushozen on the 2nd of February starting at 9 AM (Eurithmy Room, ZENIT Waldorf Education Center Cluj-Napoca, cartierul Zorilor, str. Sergiu Celibidache nr. 8-12). Registration and more info at 0751-455-145 or dharmamountain(C)gmail dot com.

Being Zen

The bird,  Master Taisen Deshimaru 's calligraphy

Being zen is to practice the great sitting of the Buddhas, namely the zazen, sitting meditation in the posture of the lotus, which is the essence of Buddhism.

Through this practice, we become intimate with ourselves. This intimacy drives us to the understanding of our true self. Understanding our true nature allows us to harmonize ourselves and to melt us with the full universe, so to put us in agreement with it and to follow the cosmic order. That brings us not to think that we are so important and to appreciate more the world which surrounds us in discovering it as it is and not deformed by our own ideas.
To discover the world the way it is, gives us the choice not to accept blindly the descriptions which are given to us from our birth and gives us the possibility not to be abused by the others or by ourselves. We then have the choice not to let us be dragged in the vicious circles out of which we cannot go until our death.
From that comes a feeling of freedom which push us to believe, but to believe because we have chosen to believe and not by superstition. To believe is then the expression of our free will, it is a creative belief.
Being zen is to know to forget about ourselves and then to be able to concentrate on a single thing. We should know why we do things and then act, without doubt nor regret. Not to doubt is also to balance fear and courage.
Being zen is to know to make the silence inside of ourselves and discover this way our true dimension which then appears, as if the words would have kept it prisoner.

Source: Zen-Deshimaru.com

Biographie du Maitre Zen Eihei Dogen (1200-1253)

Dogen est né en 1200 à Uji, près de Kyoto. Son père Michichika appartenait au clan des Minamoto et était descendant de I'empereur Murakami (947-967). À cette époque, le Japon traverse une période de troubles. Le pays est soumis depuis peu à un double pouvoir: celui de l'empereur et de sa cour installée a Kyoto, capitale traditionnelle, et celui des shoguns, sorte de général suprême qui détient le pouvoir militaire, établi a Kamakura. Dans cette société féodale les grandes familles se disputent le pouvoir. Les plus illustres sont les Fujiwara et les Minamoto. Sa mère était la fille de Fujiwara Motofusa, autre personnalité importante de la cour impériale.

Dogen vit donc le jour au sein d'une famille aristocratique bien en place et influente. Mais son père mourut alors que lui-même était âgé de deux ans et sa mère lorsqu'il avait huit ans. Le jeune Dogen reçut 1'éducation appropriée à une telle famille et dès I'âge de quatre ans il pouvait lire des poèmes en chinois. Malgré cela, il passa une enfance malheureuse et solitaire, regardant le caractère illusoire de la lutte pour le pouvoir dans un monde de chagrin et d'impermanence. Juste avant de mourir, sa mère lui recommanda de devenir moine afin d'aider au salut de tous les êtres.

Très tôt cet enfant, confronté à de tels phénomènes, réalisa la nécessité de chercher la vérité au-delà du monde des apparences. Orphelin, Dogen fut accueilli par un de ses oncles, Minamoto Michitomo, un illustre poète qui lui fit découvrir la poésie, ce qui imprégnera fortement toutes ses oeuvres futures. Au cours de sa treizième année, il monta au mont Hiei, près de Kyoto, au monastère du centre des études bouddhiques et il fut intronisé dans l'école Tendaï.

Son premier maître fut Koen, un des supérieurs de ce monastère. Mais à cette époque, 1'école Tendaï entrait dans une phase de décadence, en insistant beaucoup trop sur les cérémonies, en mélangeant les doctrines ésotériques et exotériques, en développant le formalisme de la vie monastique. De plus, des moines soldats apparurent sur le mont Hiei et le monastère semblait devenir une forteresse militaire. Dogen se concentra jour et nuit sur sa pratique, mais de plus en plus de doutes I'assaillaient et il ne pouvait en rien réaliser ses aspirations. Durant ces quelques années passées dans ce monastère, Dogen connut le grand doute et sa question centrale était : " Dans l'enseignement bouddhique, il est dit que tous les êtres possèdent originellement la nature du Bouddha. S'il en est ainsi, pourquoi faut-il s'entraîner et adopter des pratiques ascétiques pour atteindre l'état de Bouddha ? " Personne ne put répondre d'une façon satisfaisante à Dogen.

Il décida donc de quitter le mont Hiei, de même que d'autres moines comme Honen (1133-1212) ou Eisai (1141-1215), fondateurs des écoles jodo et rinzaï, qui devinrent illustres dans le renouveau bouddhiste du Japon médiéval. Dogen rencontra alors maître Eisai, récemment rentré de Chine, qui enseignait le Zen Rinzaï Au temple de Kennin-ji il devint le disciple de Myozen, successeur d'Eisai. Bien que cette école ne le satisfit pas complètement il pratiqua profondément et sentit se développer son intérêt pour la pratique du Zen. Érudit, ayant une connaissance approfondie de nombreux textes bouddhiques, son exigence remarquable le poussa sans cesse à la recherche de nouveaux maîtres. Il décida alors d'aller en Chine rendre visite aux sources du bouddhisme zen.
Il quitta le Japon le 22 février 1223, accompagné de Myozen et de deux autres moines. A son arrivée, Dogen décida de rester à bord du bateau quelque temps pour préparer son périple. Un vieux moine vint pour acheter des champignons japonais sur le bateau. Ce vieux moine, de plus de soixante-dix ans, était tenzo (cuisinier) dans un temple dans la montagne près de Shanghai. Son visage reflétait une grande profondeur et Dogen en fut intrigué. Il l'invita à passer la nuit sur le bateau, souhaitant discuter avec lui. Le moine répondit qu'il devait retourner le soir même au temple car il devait cuisiner. " Dans un grand monastère tel que le vôtre, dit Dogen, il y a certainement d'autres moines qui peuvent préparer le repas. - Je suis vieux, répondit-il, et je suis tenzo. C'est la pratique de mes vieux jours. Comment pourrais-je laisser à d'autres ce que je dois faire? - Vénérable moine, dit Dogen, pourquoi une personne âgée comme vous devrait-elle faire ce travail si éprouvant au lieu de lire et d'étudier les sutras? " Le moine éclata de rire et dit: " Jeune ami venu de I'étranger, vous semblez bien ignorant de ce que signifient la pratique et l'enseignement du bouddhisme! " Il l'invita à venir lui rendre visite dans le temple de son maître, et il le salua.

Dogen fut très impressionné par cette rencontre et un jour, en 1225, il se rendit au temple de Nyojo, nommé alors supérieur du temple Keitoku-ji sur le mont Tendo, dans le Minshu.

Au cours d'une conversation il demanda au tenzo: " Quel est le sens de la lettre? De quelle manière doit-on lire les sutras? - 1-2-3-4-5 ", répondit le vieux moine. Et Dogen demanda encore: "Comment faire pour étudier la Voie, le véritable bouddhisme? - Nulle part la Voie n'est dissimulée. " Dogen insista: " Comment faire pour étudier les sutras, le véritable bouddhisme? - 1-2-3-4-5 ", rétorqua le tenzo. Ce vieux moine incarna pour lui le bouddhisme authentique, ralliant toutes les connaissances qu'il avait pu accumuler et lui faisant comprendre I'importance du travail, de la pratique corporelle et de tous les actes de la vie.

Source: Zen-Deshimaru.com

La pratique de zazen est le secret du Zen

La pratique de Zazen est le secret du zen - Maître Deshimaru,le doigt sur la tempe
« Zazen est difficile, je le sais. Mais, pratiqué quotidiennement, il est très efficace pour l'élargissement de la conscience et le développement de l'intuition.
Zazen ne dégage pas seulement une grande énergie, c'est une posture d'éveil. Pendant sa pratique, il ne faut pas chercher à atteindre quoi que ce soit.
Sans objet, il est seulement concentration sur la posture, la respiration, et l'attitude de l'esprit. »
Maître Taisen Deshimaru

La posture

Assis au centre du zafu (coussin rond), on croise les jambes en lotus ou en demi-lotus. Si on rencontre une impossibilité et qu'on croise simplement les jambes en tailleur, il convient néanmoins de pousser fortement le sol avec les genoux. Le bassin doit être basculé en avant au niveau de la cinquième vertèbre lombaire. La colonne vertébrale bien érigée, menton rentré et par là-même nuque étirée, le nez à la verticale du nombril, on pousse la terre avec les genoux et le ciel avec le sommet du crâne.
Posez la main gauche sur la main droite, paumes vers le ciel, les pouces se touchant en formant une ligne droite. Les mains reposent sur les pieds, leur tranchant en contact avec l'abdomen. Les épaules sont détendues. La pointe de la langue touche le palais. Le regard est posé à environ un mètre de distance sur le sol sans regarder quelque chose en particulier.

La respiration

La respiration zen n'est comparable à aucune autre. Très ancienne -on la nommait en sanscrit "Anapanasati"-, elle ne peut surgir que d'une posture correcte. Elle vise avant tout à établir un rythme lent, puissant et naturel basé sur une expiration douce, longue et profonde. L'air est rejeté lentement et silencieusement par le nez, tandis que la poussée due à l'expiration descend puissamment dans le ventre. A la fin de l'expiration, l'inspiration se fait naturellement. Les maîtres comparent le souffle zen au meuglement de la vache ou à l'expiration du bébé qui crie aussitôt né.

L'attitude de l'esprit

Assis en zazen, on laisse les images, les pensées, les formations mentales surgissant de l'inconscient passer comme nuages dans le ciel - sans s'y opposer, sans s'y accrocher. Comme les reflets dans un miroir, les émanations du subconscient passent, repassent et s'évanouissent. Et l'on arrive à l'inconscient profond, sans pensée, au-delà de toute pensée (hishiryo), vraie pureté.

Cette attitude d'esprit découle naturellement d'une profonde concentration sur la posture et la respiration, permettant le contrôle de l'activité mentale résultant de l'amélioration de la circulation cérébrale. En effet, pendant zazen, le cortex (siège de la pensée consciente) se repose, tandis que le sang afflue vers les couches profondes du cerveau qui, mieux irriguées, s'éveillent d'un demi-sommeil. Leur activité donne une impression de bien-être, de sérénité, de calme, déclenchant, en plein éveil, les ondes cérébrales du sommeil profond "alpha" et "thêta" (voir à ce sujet les études faites à l'université de Komazawa au Japon).

Le Zen est très simple, et en même temps bien difficile à comprendre.

C'est affaire d'effort et de répétition - comme la vie.

Simplement assis, sans but ni esprit de profit, si votre posture, votre respiration et l'attitude de votre esprit sont en harmonie, vous comprenez le vrai Zen, vous saisissez la nature de bouddha.

 Source: Zen-Deshimaru.com

Shodoka kommentár - Buddha és az ördög

Tudatlanságunk igazi természete a buddha-természet,
Üres és illuzórikus testünk a törvénytest.
Buddha és az ördög

Az illúziók gyökere a tudatlanság. Az illúzió és a szatori nem két különböző dolog, ahogy azt képzelhetnénk. Buddha arca és az ördög arca ugyanaz is lehet. Nem úgy, hogy egyfelől nézve az egyik, másfelől nézve a másik. A kettő ugyanaz. Néha az ördög, néha Buddha. Sóken Kótaikó  császárnő írta egy versében: „Aszerint, hogy milyen a szíve annak, aki birtokolja, az arany kincs, vagy ellenség.” Látni olyan szülőket, akik vért izzadnak egész életükben, hogy pénzt tegyenek félre a gyerekeik számára, de ez az oly nehezen megszerzett pénz ritkán hoz boldogságot annak, aki örökli.
Nem jobb hát szegénynek lenni? Én azt gondolom, hogy igen, ha az ember egészséges, nem romlott a lelke mélyén, és nem keserű a szíve. A szegénység jó, és a gazdagság is, ha nem száll az ember fejébe. A pénz praktikus dolog, én is tudom. Röviden, az egyéntől függ, hogy a pénz szövetségessé vagy ellenséggé válik. A szegénységtől egyesek keserűek lesznek, de ugyanakkor megszilárdítja a jellemet, mert erősíti a függetlenség szellemét. Annak a szívétől függ, akinek a pénz a kezébe kerül. A gyerek utálja az apját, amikor az morog vele, mert valami butaságot csinált, de amikor szüksége volna rá, és az apja nincs ott, ugyancsak egyedül érzi magát. Pedig az ugyanaz az apa. Akkor hol van az igazság? Az igazság az, hogy mi magunk vakítjuk meg magunkat. Minden illúziónk gyökere a saját vakságunkban van.

 Forrás: Mokushozen.hu